Bemutatkozás

Sali Istvánnak hívnak, végzettségem vadgazdálkodási technikus. Képes levelezőlap gyűjtő vagyok. Fő gyűjtési területem a vadászattal kapcsolatos képes levelezőlapok, de a kollekcióm részét képezik a vadász fényképek, vadász okmányok, vadászat tárgyi emlékei, valamint a Nyugat-Palearktikum madarait és azok védelmét bemutató képeslapok is. Célom a képes levelezőlap, a vadászati kultúra és a madarak megismertetése, népszerűsítése.
Gyűjteményem egyes témaköreiről több cikket is írtam, melyek különféle sajtóorgánumokban olvashatóak. Vadászképeslapjaimmal kapcsolatosan interjúkat (újság, riportfilm) készítettek velem, továbbá szintén e témakörből több képeslapom újságcikkek illusztrációjaként, történelmi előadásokon és kiállításokon is láthatóak voltak (Az itt felsoroltakról lejjebb olvashatnak, ill. nézhetnek meg képeket, videókat.)
Lokálpatrióta vagyok. Miért lettem az? A választ Ripka Ferenc, Gödöllő a királyi család otthona című könyvének Jókai Mór által írt előszava adja meg:
"Gyönyörű táj, viruló tenyészet, a természet pompája együtt: - megaranyozva történelmi emlékek alkonyfényétől."
Érdekel a magyar történelm, kiemelten a dualizmus időszaka, a Gödöllő helytörténete, valamint a magyar vadászat története. A vadászattal kapcsolatos gyűjteményeim legkedvesebb darabjai is Gödöllőhöz köthetőek.
Mezőkövesd határában lévő Hór-völgyi víztározón történő több éves madár-megfigyeléseinkről tanulmányt írtunk, mely a Kis-tó projekt 2004 (The project of small lakes and ponds) évkönyvben jelent meg - Fitala Csaba, Sali István, Szabó Attila; A Hórvölgyi-víztározó madárvilága (2000-2005) címen (34-98 p.). Továbbá nevemet mint adatközlőét a MAGYARORSZÁG EMLŐSEINEK ATLASZA (Kossuth Kiadó, Budapest, 2007) (48. p.), az AQUILA, Vol.112 (Budapest, 2005) (69-85 p.), valamint a Túzok (Madártani Tájékoztató) több száma is közli.
Az énekes hattyú (Cygnus cygnus) a mezőkövesdi Hór-völgyi víztározón történő első megfigyelése a nevemhez fűződik, mely egyben e fajnak az egész Bükkaljára vonatkozólag is az első előfordulási adata (2004.03.14. 3 adult pld.).

Publikációim:

1. KÉPES LEVELEZŐLAP:
- 2009. január - február: Ferenc József mint vadász, régi gödöllői képeslapokon
- 2009. március - április: Kertünk madárvédelme régi képeslapokon
- 2009. május - június: Falkavadászat régi képeslapokon
- 2009. július - augusztus: Az apróvad vadászata régi képeslapokon I.
- 2009. szeptember - október: Az apróvad vadászata régi képeslapokon II.
- 2010. január - február: A 300 éves meisseni porcelán- manufaktúra története /1710-2010/
- 2010. május - június: A vörös róka és vadászata régi képeslapokon I.
- 2010. július - augusztus: A vörös róka és vadászata régi képeslapokon II.
- 2010. szeptember - október: A soproni Erdőmérnöki Kar története régi képeslapokon
- 2010. november - december: A kertünk téli madárvédelme régi képeslapokon
- 2011. január - február: A zerge és vadászata régi képeslapokon
- 2011. március - április: Madárvédelem a mezőgazdaságban képeslapokon bemutatva
- 2011. július - augusztus: Széncinege a 2011. év madara
- 2011. szeptember - október: Az őz és vadászata régi képeslapokon I.
- 2011. november - december: Az őz és vadászata régi képeslapokon II.
- 2012. január - február: A túzok és élőhelyének védelme Magyarországon, képeslapokon bemutatva
- 2012. március - április: A tőkésréce és vadászata régi képeslapokon
- 2012. május - június: Egerészölyv a 2012. év madara
- 2012. július - augusztus: Vitéz nagybányai Horthy Miklós, mint vadász régi képeslapokon
- 2012. szeptember - október: Vaddisznó és vadászata régi képeslapokon I.
- 2012. november - december: Vaddisznó és vadászata régi képeslapokon II.
- 2013. II. negyedév: Gyurgyalag a 2013. év madara
- 2013. IV. negyedév: A gímszarvas és vadászata régi képeslapokon I.
- 2014. I. negyedév: A gímszarvas és vadászata régi képeslapokon II.
- 2014. III. negyedév: Hazánk solymászat-történetének bemutatása régi képes levelezőlapokon
- 2014. IV. negyedév: Vadászkutyák régi képeslapokon
- 2015. I. negyedév: Tévnyomatos képes levelezőlapok
- 2015. II. negyedév: A vadászmotívumos képes levelezőlapok története
- 2016. I. negyedév: Bemutatkozik: Sali István
- 2017. IV. negyedév: Érdekes bélyegző a képeslapon
- 2018. III. negyedév: Egy képes levelezőlap a képes levelezőlap-gyűjtés hőskorából
- 2018. IV. negyedév: Magyar történelmi családnevek régi képeslapokon
- 2020. I.negyedév: A fényképes képes levelezőlapok

2. NEMZETKÖZI KUTYA MAGAZIN:
- 2011. február: Falkavadászat régi képeslapokon

3. MAGYAR VADÁSZLAP:
- 2020. július: Királyi vadgazda (Kallina Károly gödöllői kir. koronauradalom főerdőmesterének életéről szóló cikk)

4. MAGYAR VADÁSZLAP:
- 2020. szeptember: Kastélytól a döngölt földig (grf. Zichy Kázmér életéről, munkásságáról szóló cikk)

5. HUNOR SAFARI:
- 2020/5 október-november: A gödöllői koronauradalom vadászterületei Pettera Hubert fővadász idejében (Pettera Hubert életéről,
munkásságáról szóló cikk)

6. MAGYAR VADÁSZLAP:
- 2020. november: Az uzsoki hős (báró Szurmay Sándor életéről, munkásságáról szóló cikk)

Riport (rólam):

1. MAGYAR VADÁSZLAP:
- 2010. november: Vadászok a lapon /Trencséni Dávid/

2. A Keszthelyi TV riportja a Századfordulós képeslapkiállítás a vadászatról című kiállításom megnyitójáról:
- A Keszthelyi Televízió kiállításról készített TV riportja megtekinthető a YouTube-on a következő linken:
https://www.youtube.com/watch?v=ZUqJpIS5Tk0 . A riport címe: Kiállítások a keszthelyi vadászati
múzeumban, melyet a Veszprém Televízió töltött fel (2017).

- 2020. június: Gyöngyszemek /Polster Gabriella/

Illusztráció:

1. MAGYAR VADÁSZLAP:
- 2012. október: Nádnépből halászok, pásztorok és vadászok /Gencsi Zoltán/
Szerző a fenti című írását gyűjteményem korabeli vadász témájú képes levelezőlapjaival illusztrálta.
(A keresztnevem a cikkben tévesen lett közölve.)

2. NIMRÓD:
- 2018. december: Emlékezzünk erdész-vadász katonahőseinkre! 100 éve ért véget az I. világháború /Dr. Csiák Gyula/
Szerző a fenti című írását többek között gyűjteményem egyik korabeli vadász témájú képes levelezőlapjával is
illusztrálta, mely Ferenc Ferdinánd trónörököst ábrázolja vadászruhában. (A cikk szerzője a képeslap tulajdonosának
nevét, azaz a nevemet nem említi meg.)

Képeslappal kapcsolatos publikációim felhasználása más irodalmakban:

1. foto:Lobenwein:
- Tóth Zoltán: foto:Lobenwein (Sopron 2015) című könyvben az általam írt "Képeslap története" című munkám is olvasható.
A könyv pdf formátumban a következő linken található:
https://sopronanno.hu/sites/default/files/dokutar/foto-lobenwein-sopronanno-dokutar.pdf

2. Karácsonyi és újévi üdvözlet:
- A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Történeti Gyűjtemények Osztályának hivatalos
blogján Karácsonyi és újévi üdvözlet id. Reuter Camillotól és ifj. Reuter Camillotól címmel megjelent írásban az általam
írt "Képeslap története" című munkám is olvasható. A bolgban megjelent írás a következő linken olvasható:
https://tgyoblog.wordpress.com/2016/12/19/karacsonyi-es-ujevi-udvozlet-id-reuter-camillotol-es-ifj-reuter-camillotol/#_ftn5

Internet:

1. STADT MEISSEN:
- Meißen városát bemutató képeslap gyűjteményem 2013. augusztus 28-tól volt látható MEISSEN város facebook
oldalán.

Előadás:

1/a. AZ URALKODÓ MINT EMBER - MOZAIKOK FERENC JÓZSEF ÉLETÉBŐL:
- 2014. június 21-én (Múzeumok Éjszakája) a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában Pálinkás Patrícia történész
diavetítéssel egybekötött előadást tartott I. Ferenc József életéről. Az előadás során az uralkodóról bemutatott képanyagok között a
"Gödöllő" feliratú (I. Ferenc József és a kastély) képes levelezőlapom is látható volt.
1/b. Gödöllő-a koronázási ajándék:
- 2016. június 12-én (Koronázási Hétvége) a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában Pálinkás Patrícia történész diavetítéssel egybekötött előadást tartott
"Gödöllő-a koronázási ajándék" címmel. Az előadás során bemutatott képanyagok között a "Gödöllő" feliratú (I. Ferenc József és a kastély) képes
levelezőlapom is látható volt.

Kiállítás:

1/a. FeHoVa 2016, VADÁSZATI KULTURÁLIS EGYESÜLET (Régmúlt vadászpillanatok):
- 2016. február 18-21. között megrendezett FeHoVa-n a Vadászati Kulturális Egyesület 25 éves jubileumának alkalmából Régmúlt
vadászpillanatok címmel vadászatok hangulatát felidéző fotókiállítást mutatott be. Ezen a fotókiállításon több résztvevő mellet én is
bemutattam szkennelt formában 17 db. 1945 előtti képes levelezőlapot (fotólapot). A színvonalas fotókiállítás létrejöttét az ötletgazdát
Polster Gabriellát dicséri.
(1. fotó: részlet a kiállítás képeiből, 2. fotó: részlet a kiállítás képeiből, 3. fotó: részlet a kiállítás képeiből, 4. fotó: kiállításon
résztvevő személyek névsora).

1/b. RÉGMÚLT VADÁSZPILLANATOK (Régmúlt vadászpillanatok):
- A Vadászati Kulturális Egyesület 25 éves jubileumának alkalmából 2016. február 18-21. között a FeHoVa-n a régmúlt vadászatok
hangulatát felidéző fotókiállítást mutatott be. Polster Gabriella szerkesztésében és a Vadászati Kulturális Egyesület kiadásában
Régmúlt vadászpillanatok címmel a kiállítás anyaga nyomtatott formában is megjelent.

1/c. MAGYAR Vadászlap (Régmúlt vadászpillanatok):
- A MAGYAR Vadászlap 2016 szeptember havi számában a Régmúlt vadászpillanatok c. album megjelenésével kapcsolatosan Oláh
Csaba VKE elnök által írt ajánlás mellett az én gondolataim is olvashatóak.

2. FeHoVa 2017, Emlékkiállítás I. Ferenc Józsefről:
-2017. február 9-12. között megrendezett FeHoVa-n I. Ferenc Józsefről kiállítás volt látható Emlékkiállítás I. Ferenc Józsefről,
mint vadász címmel (fotók, eredeti relikviák, trófeák a Bad Ischlben lévő császári vadászkastély gyűjteményből). A kiállítás anyagai
között szkennelt formában Ferenc Ferdinánd főherceg vadászruhás portréját ábrázoló képes levelezőlapom is látható volt.
(1. fotó: kiállítás megnyitóján Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Habsburg-
Lothaingiai Mihály főherceg, 2. fotó: részlet a kiállításból, 3. fotó: részlet a kiállításból, 4. fotó: részlet a kiállításból, ahol Ferenc Ferdinánd főherceg képeslapom is látható -felső sor 4. kép-).

3/a. A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeuma, Századfordulós képeslapkiállítás a vadászatról:
- Vadásztémájú képeslapjaimból (106 db.) önálló időszaki kiállításom nyílt Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeum Vadászati
Múzeumában, Századfordulós képeslapkiállítás a vadászatról címmel. A kiállítást 2017.március 18-tól április végéig
lehetett megtekinteni.
A kiállítást megnyitotta Szegedi László, a Veszprém Televízió igazgató-főszerkesztője, a kiállítás szervezője és házigazdája
Tóth Csaba, a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeum igazgatója volt.

3/b. A Keszthelyi TV riportja a Századfordulós képeslapkiállítás a vadászatról című kiállításom megnyitójáról:
- A Keszthelyi Televízió riportot készített a kiállításról, melyet a következő linken lehet megtekinteni:
http://tvkeszthely.hu/hirek/7840/vadaszati-kepeslapok-kiallitasa/ . A riport címe: Vadászati képeslapok kiállítása.
- A kiállításról készült TV riport is megtekinthető a YouTube-on a következő linken:
https://www.youtube.com/watch?v=ZUqJpIS5Tk0 . A riport címe: Kiállítások a keszthelyi vadászati múzeumban,
melyet a Veszprém Televízió töltött fel (2017).
(Képek a kiállításról. A fényképeken Szegedi László, a Veszprém Televízió igazgató-főszerkesztője, Tóth Csaba a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeum igazgatója, Lakatos Ferenc műgyűjtő, a kiállításra érkezett érdeklődők, valamint személyem látható.)

3/c. A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeuma, Századfordulós képeslapkiállítás a vadászatról:
- A NIMRÓD Vadászújság 2017. májusi számában jelent meg Polster Gabriella Különlegesség című cikke, melyben a
keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeumában megrendezett vadászképeslap kiállításomról ír.

4. A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeuma, Századfordulós képeslapkiállítás a vadászatról:
- 2. önálló időszaki kiállításmom nyílt meg Keszthelyen a Helikon Kastélymúzeum Vadászati Múzeumában, Múltidéző
képeslapok a vadászatról címmel. A kiállított anyag 156 db. vadásztémájú fotóképeslapot tartalmazott. A kiállítást 2021. június 09-től
lehetett megtekinteni a nyár folyamán.

Érdekességek a képes levelezőlap gyűjteményemben:

a. A legrégebbi képeslapom:
- Gruss vom Süllberg, 1890-ből
- Gruss vom Süllberg, 1890-ből

b. Egy képes levelezőlap a képes levelezőlap-gyűjtés hőskorából:
- A képes levelezőlapokon nemcsak a képi ábrázolások, hanem a lapokra írt mondanivalók is érdekelnek kiváltképpen, ha az üzenet
vadászattal, vagy a képeslapgyűjtéssel kapcsolatos. Jelen esetben a bemutatott képeslap mondanivalója az utóbbihoz kapcsolódik.
A XIX. század utolsó éveiben sorra alakultak meg a képeslapgyűjtő egyesületek, klubok Európában. Hazánkban elsőként Klökner József nevéhez fűződik az 1899-ben megalakult képeslapklub a "Hungária" Képeslap Gyűjtő-egyesület. Ebbe a miliőbe illeszkedik bele ez a
röviden és tömören megírt lap is, melyben egy képeslapgyűjtő egy másik gyűjtővel történő kapcsolatfelvételét olvashatjuk (eredeti
helyesírás szerint közölve):
"A képes lapokat én is nagy kedvvel gyűjtöm. Kedvencz lapjaim a sport és a szép tájképes lapok. Igen gyakran
fogok küldeni, feltéve, hogy viszonozza a lapot s el fogadja a cserét! Üdv egy ismeretlentől. Tapolcza Zala megye 1902
XI 9. L. Zsazsa. Az alól irt czimre kérek kűldeni. Teljes czimet kérek." A címzett "Ngs. K. Tibor úrnak Bpesten IV. k. Havas u. 6 sz."
A képes levelezőlapon Tapolcza, 1902. november 9. indulási és Budapest, 1902. november 10. érkezési bélyegzés található.

c. Kalligrafikus képeslap:
- Arany színű tintával, díszesen megírt képeslap 1903-ból.

d. Történelmi családokhoz és híres személyekhez köthető képeslapok:
- 1. Gróf Zichy család magánlevelezéséből (Képoldalon: sellyei Draskovich kastély látható).
Gróf Zichy Kázmér (*Újfalu, 1868.04.24. - +Apc, 1955.05.01.) -Afrika-vadász, és "A Guaso Nyiro mentén a Natron-tóig" című
vadászkönyv írója- lányának ifj. Szent-Ivány Farkasné, Zichy gfnő-nek címzett autográf képes levelezőlapja egy szalonka
vadászatáról. A lapot 1927. március 25-én írta meg és Sellye, 1927.03.26. postakeltezéssel küldte el lányának Apcra (Heves megye).
Lánya: Szent-Iványi Farkas György Józsefné, született gróf Zichy Anna Paulina Berta Ilona (*Budapest, 1896.10.15.-
+Kanada, Toronto, 1971.11.03.). A képeslapon szereplő vadászok közül (egyenlőre) a Bibi becenevű vadászt tudtam azonosítani, aki
Galánthai gróf Esterházy János (*Nyitraújlak, 1901.03.14. - +Mírov, Csehország, 1957.03.08.) mártírhalált halt felvidéki főnemes-politikus személyét takarja.

-2. Gróf Széchényi család magánlevelezéséből [Képoldal: (Rába) Sebes Széchényi-vadászkastély].
Az újévi jókívánságot tartalmazó képes levelezőlapot 1905. december 29-én sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Jenő (* Bécs,
1836.02.07. - +Vörösvár, 1911.03.12.) írta, melyen aláírása is olvasható. [Nagyapja gróf Széchényi Ferenc (1754 - 1820) az
Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója (1802). Édesapja gróf Széchényi Pál (1789 - 1871) akinek
több testvére közül az egyik gróf Széchenyi István (1791-1860) a "legnagyobb magyar", a másik gróf Széchényi Lajos (1781-1855),
akinek dédunokája gróf Széchenyi Zsigmond (1898 - 1967) az Afrika-vadász volt.] A képeslapot 1905. dec. 29. Vas-Vörösvár
postabélyegzővel küldték el Albrecht főherceg (*Baden, Alsó-Ausztria, 1897.07.24. - +Buenos Aires, Argentina, 1955.07.23. apja:
Frigyes főherceg 1856-1936, anyja: Izabella Croy 1856-1931) számára Pozsonyba a Frigyes főherceg palotájába. Az érkezési
bélyegzőn Pozsony 1905. dec. 29. szerepel. Gróf Széchényi Jenő a képen látható vadászkastélyt 1903-1905 között építette Rábasebesen.

-3. Gróf Károlyi és gróf Teleki (ill. gróf Széchényi) család magánlevelezéséből: (képoldal: Tótmegyer, Károlyi Lajos kastélya).
A képeslapot gróf Károlyi Lajos [(1872-1965), aki kiváló vadgazda, a legendás tótmegyeri vadászatok szervezője és házigazdája
volt] felesége sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Johanna "Hanna" (*Nagycenk, 1872.10.14.- +Gmunden, 1957.11.01.) 1913.
június 14-én írta meg és azt Gyömrőre címezte testvérének Teleki Alice grófnő részére. Teleki grófnő leánykori neve sárvár-
fesővidéki gróf Széchényi Alice (*Nagycenk, 1871.09.02.-+Pomáz, 1945.03.20.), akinek a férje gróf Teleki Tibor (1871-1942)
volt. A két grófnő dédnagyapja gróf Széchényi Ferenc (1754-1820) az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum
alapítója (1802), nagyapja gróf Széchenyi István (1791-1860) a "legnagyobb magyar" és édesapja gróf Széchényi Béla
(1837-1918) volt. Gróf Károlyi Lajos és feleségének gróf Széchényi Johanna hamvait hazaszállították és 2016. október 22-én a fóti
kegytemplomban újratemették.

-4. Gróf Apponyi család magánlevelezéséből (Képoldalon: Par force vadászat látható). A lapot 1900. május 03-án írták meg,
Karlsbadba címezték Gräfin Alekszandrine Appony (?-?) részére.

-5. Beniczky család magánlevelezéséből (Képoldalon: fólyai kastély egyik szobájában túzok trófea látható).
A lapot Beniczky György Egercsehi földbirtokos (*Egercsehi, 1840.07.18. - +Egercsehi, 1928.10.25.) Fólya (Temes vármegye,
Bánság) 1909. VIII. 15. dátummal írta meg (a címzett ismeretlen). A lap nem lett postázva. (Felesége: Csíky Antónia, *Fólya,
1843. - Egercsehi, 1930.01.15. A kastély a Csíky család tulajdonában volt.)

-6. Dessewffy család magánlevelezéséből (Képoldal: Őzek láthatóak).
A lapot 1913. április 11-én Munkácson adták postára és Dessewffy Gézáné (született Bohutinszky Emília, *1874. - +Budapest,
1968.08.23.) őméltóságának címezték Tolcsvára.

-7. Dr. Hovhannesian család magánlevelezéséből (képoldal: Gödöllői Királyi Kastély).
Dr. Hovhannesian Eghiáné (lkn: Ritter Julianna, *1894.06.14 .- +1972.05.10.) a képeslapot 1927-ben Gödöllőn írta meg Dr.
Sokel Istvánné ngys. úrasszonynak Kiskunhalasra. Az erdélyi születésű Ritter Julianna 1917-ben lett felesége Dr. Hovhannesian
Eghia (*1885.04.02. - +1948.08.09.) örmény származású ügyvédnek. Dr. Hovhannesian Eghia Gödöllő társadalmi életének
kiemelkedő személyisége volt, aki sokat tett a helyi polgárosodás érdekében is. Munkássága: ügyvéd, Pest vármegye tiszteletbeli
ügyésze, a Gödöllői Hírlap felelős szerkesztője, a premontreiek jogtanácsosa, Gödöllő helytörténet kutatója. 1945 után törvénysértő
módon került börtönbe és ott is halt meg 1948-ban. Egyik közös gyermekük Zaven János Jenő (Dr. Lukács János, 1959), aki Bor
Ambrus (*1921.10.31. - +1995.05.18.) írói álnéven publikált és lett ismert író. Mindhárman a gödöllői temetőben alusszák örök
álmukat.

-8. Gróf Albrecht Friedrich magánlevelezéséből (képoldalon Laskó, Kőriserdő, Tökösi vadászkastély látható, valamint a következő
üzenet olvasható rajta (eredeti helyesírással): "17. VI. 1904. Itt nagyon szép idő. Tegnap löttöm 9 darab vadlúd. Viszon látásra"
szignóval.) A képeslapon Albertfalu 1904.06.18. Baranya VM. postai pecsét szerepel. A képeslapot Italia, Elizabetha del Lido Villa
Helena címre címezték Grafen Albrecht Friedrich (?-?) nevére.

- 9. Gróf Auersperg család magánlevelezéséből: (képoldal: Csákberény Gróf Merán-kastély folyosó és a kastély).
A lapot 1917. április 19-én írták meg, Grazba címezték Gräfin Fanni Auersperg (?-?) részére.

e. Tévnyomatok:
Gyűjteményemben több tévnyomat is megtalálható, szemléltetésképpen 4 darabot töltöttem fel.
- 1. 1899-ben megírt képeslap érdekessége, hogy a bemutatott Budapest nevezetességei között a Gödöllői
Királyi Kastély (Grassalkovich-kastély) is szerepel, mint fővárosunk egyik létesítménye.
- 2. 1904-ben megírt képeslapra Nagy-Kaniczsa hibásan lett nyomtatva, mivel egy "c" betű is a városnévbe
került.

- 3. Az 1996-ban kiadott képeslap címzésoldalán a következő felirat olvasható: "A holtágak és a tavak
nádasainak elegáns fészkelő madara a nagykócsag (Egretta alba)." A képen viszont három kis kócsagot
láthatunk.
- 4. Az 1970-ban megírt (reprint) képeslap címzésoldalán a következő felirat olvasható: "Balatonkenese.
Hungarotex-üdülő". A képen viszont zergéket és egy szirti sast láthatunk a magashegységben.